Hely mindennek

A dolgok szétesése egyfajta próbatétel és egyfajta gyógyulás is. Azt hisszük, hogy a lényeg a próbatétel átmenése vagy a probléma leküzdése, de az igazság az, hogy a dolgok valójában nem oldódnak meg. Összeállnak és szétesnek. Aztán újra összeállnak és újra szétesnek. Egyszerűen így van. A gyógyulás abból fakad, hogy teret adunk mindezeknek: teret a bánatnak, a megkönnyebbülésnek, a szenvedésnek, az örömnek.

Amikor azt hisszük, hogy valami örömet fog okozni nekünk, nem tudjuk, mi fog valójában történni. Amikor azt hisszük, hogy valami szenvedést fog okozni nekünk, nem tudjuk. A legfontosabb dolog az, hogy teret engedjünk a nemtudásnak. Megpróbáljuk azt tenni, amiről azt hisszük, hogy segíteni fog. De nem tudjuk. Sosem tudhatjuk, hogy elesünk-e, vagy csak kihúzzuk magunkat. Amikor csalódás ér, nem tudjuk, hogy ez-e a történet vége. Lehet, hogy ez csak egy nagy kaland kezdete...

Amikor a dolgok széthullanak, és valami olyasmi szélén állunk, amiről nem is tudjuk, mi, a próbatétel mindannyiunk számára az, hogy a szakadék szélén maradjunk, és ne betonozzuk be a dolgokat. A spirituális utazás nem a mennyországról szól, és arról, hogy végre eljussunk egy igazán nagyszerű helyre. Valójában ez a szemléletmód az, ami miatt boldogtalanok vagyunk. Azt gondolni, hogy találhatunk valamilyen tartós örömet, és elkerülhetjük a fájdalmat, az, amit a buddhizmusban szamszárának neveznek, egy reménytelen körforgásnak, amely a végtelenségig körbe-körbe jár, és nagy szenvedést okoz nekünk. Buddha legelső nemes igazsága rámutat, hogy a szenvedés elkerülhetetlen az ember számára, amíg hiszünk abban, hogy a dolgok örökké tartanak – hogy nem esnek szét, hogy számíthatunk rájuk a biztonság iránti vágyunk kielégítésére. Ebből a szempontból az egyetlen alkalom, amikor tudjuk, hogy mi is történik valójában, az az, amikor kihúzzák a szőnyeget, és nem találunk hová landolnunk. Ezeket a helyzeteket arra használjuk, hogy felébresszük magunkat, vagy hogy elaltassuk magunkat. Éppen most – a megalapozatlanság pillanatában – van benne a mag, hogy gondoskodjunk azokról, akiknek szükségük van a gondoskodásunkra, hogy felfedezzük a jóságunkat...

Az élet jó tanár és jó barát. A dolgok mindig átmenetben vannak, ha csak felismernénk. Semmi sem úgy fejeződik ki, ahogyan álmodni szeretnénk. A középponton kívüli, köztes állapot az ideális helyzet, egy olyan helyzet, amelyben nem esünk csapdába, és határtalanul megnyithatjuk szívünket és elménket. Ez egy nagyon gyengéd, nem agresszív, nyitott állapot.

Kitartani ezzel a remegéssel – megmaradni egy megtört szívvel, korgó gyomorral, a reménytelenség érzésével – ez az igazi ébredés útja. Kitartani ezzel a bizonytalansággal, megtanulni ellazulni a káosz közepette, megtanulni nem pánikolni – ez a spirituális út. Elsajátítani a képességet, hogy utolérjük magunkat, hogy gyengéden és együttérzően utolérjük magunkat, ez a harcos útja...